Székesfehérvár négy, mocsárral körülvett kis szigeten épült. Olyannyira, hogy még a XVIII. században is itt-ott csak fahídon keresztül lehetett közlekedni. A mai Belváros is ezen szigetek egyikén kapott helyet. 

A terület már az őskorban lakott volt, majd mind a kelta, mind a római megtelepedés nyomait is megfigyelték a régészek. A római korban fontos útvonal haladt itt keresztül, mely a Duna menti katonai táborokat kötötte össze.

A mocsaras területre a X. században érkeztek új betelepülők. Géza fejedelem a sziget központjában lévő kis dombon építette fel lakóhelyét, melyet vastag fal és mély árok védett. Ebben az időben egy kisméretű, négykaréjos templomot is építettek.
    Szent István megkoronázása után épült ki a korai város, s vele együtt a Bazilika. A királyi székhely adott helyet az évi két országgyűlésnek, története során összesen 43 királyunk megkoronázásának.
A 13. században mocsaras terület megvédte a várost a tatárok támadásától is. Korábban a városon keresztül haladó zarándokút miatti jelentős kereskedelem, 1200 körül veszített jelentőségéből, s a második tatárjárás idején a bazilika és a levéltár leégett.

A város 13. századi fejlődését azután nagyban megakadályozta az addig védelmül szolgáló mocsár. A középkor azután újabb fellendülést hozott, számos palota épült ebben az időben. A város utolsó virágzása Mátyás idejével zárult. A török támadás során Székesfehérvárt Varkocs György védte, s a város a mocsarak védelmében tudta volna tartani a támadást, ám a polgárok városukat védeni akarták, átadták a töröknek a várost. A támadásban nem sok kárt szenvedett városba beköltöztek a törökök, a régi városokat dzsámivá alakították.
1601-ben került sor a város visszafoglalására, majd megkezdődött a helyreállítás. De a siker nem volt tartós, 1688-ig a török volt az úr.
A visszafoglalás után az újjáépítés az 1720-as években kezdődött meg. Az ezt követő száz év alatt épült Székesfehérvár műemlékeinek java része. Ez az időszak a város lassú fejlődését hozta. 1803 újabb változást hozott a fejlődő város életében. Lecsapolták a mocsarakat, a vizet a házak falai alól elvezették. Nem volt szükség tovább a városfalra, azt 1803-ban lerombolták. Megteremtődött a lehetőség a terjeszkedésre. A XIX. Századi Fehérvár hazánk egyik kulturális téren vezető városává nőtte ki magát. Budapest árnyékában is megőrizte fontos szerepét, kulturális élete meghatározó.