Mit is nevezünk térképnek?
A Nemzetközi Térképészeti Szövetség (International Cartographic Association,ICA) definíciója szerint:
A Föld vagy más égitest felszínének vagy a felszínre vonatkoztatott természeti és társadalmi típusú tárgyaknak és jelenségeknek meghatározott, matematikai szabályok vagy mértani törvények szerint síkba vetített, méretarányosan kisebbített, általánosított és sajátos grafikai jelrendszerrel bemutatott ábrázolási formája.
Egy másik definíció szerint pedig:
A térvonatkozású információk mértékhez kötött, strukturális modellje.
A térképtörténet mérföldkövei
|
Vitatott ugyan, hogy mi nevezhető az első igazi térképi ábrázolásnak, leggyakrabban a törökországi Çatal Hüyük egyik szentélyének falára vésett ábrázolást emlegetik, mely Kr. e. 6300 körül készült és a neolitikus Çatal Hüyük lépcsőzetesen települt házait, azok belső osztását, valamint a kettős kupú Hasan Daği vulkánt jelenítette meg.
|
|
Mezopotámia és környéke először Kr. e. 2800-2400 körül jelent meg egy térképszerű ábrázoláson, melyet a Babilontól északra fekvő Nuzi környékén találtak meg.
Az eddig ismert legrégibb, vitathatatlanul térképi ábrázolás az észak-olaszországi Camonica-völgyből, Bedolina területéről származó, 4 m hosszú, 3 m széles térkép, mely egy öntözőhálózatot ábrázol. A térkép keletkezése Kr. e. 1600-1400-ra tehető.
2. A bedolinai térkép rekonstrukciója
Kr. e. 1250 körül keletkezhetett az az Egyiptomból, II. Ramszesz idejéből származó térkép, melyet őrzőhelye alapján torinói papirusznak is neveznek. Aranybányákat ábrázol, és a geológusok az első földtani térképek közé sorolják.
Kr. e. IX-VIII. századból való az a várostérkép-töredék, mely a mezopotámiai Nippur várát ábrázolja.
Mezopotámia területén, közvetlenül a perzsa hódításokat követően, Kr.e. VI. században készült el az ókor egyik legérdekesebb térképészeti emléke, a babilóniai világtérkép, melyet agyagtáblára véstek.
3. A babiloni világtérkép rekonstrukciója
A térképek fontos alkotóeleme a térképvetület és a fokhálózat. A térképtörténetben Dikaiarkhosz (Kr.e. 326-296) nevéhez fűződik az első fokhálózat, melyet az Alexandriában dolgozó Eratoszthenész (Kr.e. 279-195) fejlesztett tovább. Csillagászati úton meghatározta a Föld kerületét (39 375 km, mely csekély mértékben tér el a ma is használatostól: 40 008 km), továbbá egy 9 hosszúsági és 9 szélességi vonalból álló hálózatot szerkesztett és ebbe rajzolta bele az ismert világot.
Az ő térképezési munkáját Hipparkhosz fejlesztette tovább a kör 360°-ra osztásával. Őt követte a föníciai Marinusz, Kr. u. 100 körül, aki megszerkesztette az első matematikailag meghatározott vetületű fokhálózatot, a négyzetes hengervetületet.
A hellenizmus utolsó nagy tudósa volt Ptolemaiosz, aki Kr. u. 140-150 körül elkészítette a Földrajzi Segédlet című 8 kötetes művét, melyben foglalkozott a térképészet elméleti kérdéseivel, készített egy helygyűjteményt 8000 pont koordinátáinak meghatározásával, végül elkészítette a lakott világ 26 térképen való megrajzolásához szükséges részletes szerkesztői előírást. Mindemellett kérdéses, hogy Ptolemaiosz készített-e térképet is művéhez.
A későbbiekben Planudesz (1260-1310) bizánci szerezetes volt az első, aki megrajzolta a 26 térképet.
Az első úttérkép megszületése Kr.u.350 körülre tehető, mely a Római Birodalom területét mutatta be.
|
476-ban, Róma bukásával lezárult az ókor időszaka és az elterjedő új eszmerendszer, a kereszténység meghatározta a világszemléletet, befolyásolta a térképi ábrázolást. Így a korong alakú Föld középpontjaként ábrázolták Jeruzsálemet. A Biblia leírásának megfelelően, a középkori térképek leggyakoribb típusa az ún. O-T térképek. Az O-T, Orbis Terrarum (latinul), mely a világtérképet jelenti, valamint az O-T a térképek szerkezetében is megjelenik: az O betű a földet körülölelő tenger, a T betű alkotói pedig a Tanais folyó és a Fekete-tenger, a Nílus, valamint a függőleges szár a Földközi-tenger (és ekkor keletre tájolt térképről beszélünk). A X. században a mágnestű megjelenése egy új térképtípus kialakulásához vezetett. 1300 körül megjelent az első portolán térkép. A portolán kifejezés a portus=kikötő szóból ered. A reneszánszban felfedezték újra Ptolemaiosz nagy művét. Ennek közvetlen kiváltója, hogy 1453-ban, a török végveszély elől Olaszországba menekítették a bizánci könyvtár egy részét és így a Ptolemaiosz művét, a Földrajzi Segédletet is. Lefordították latinra és térképekkel egészítették ki. 1477 és 1570 között 24 kiadásban jelent meg a mű. |
4. Portolán térkép 1590-ből |
A XIV. századtól Olaszország vált a térképkészítés központjává. Itt jöttek létre az első térképkiadással és térképkereskedéssel foglalkozó üzleti vállalkozások (Roselli, Coppo, Agnese, Lafreri).
Mivel Németalföld a világkereskedelem központja a XVI. század második felétől, így a térképkészítés fellegvárává is válhatott. Az antwerpeni Ortelius nevéhez fűződik a Ptolemaiosz munkájával szakító, újszerű atlaszkartográfia megteremtése. 1570-ben jelent meg a Theatrum Orbis Terrarum (A földgolyó látványa) című munkája 70 térképpel. Ortelius kortársa és barátja volt Mercator, aki szintén komolyan foglalkozott atlaszszerkesztéssel. Olyan egységes térképsorozatot kívánt létrehozni, mely ötletében a mai atlaszok elődjének tekinthető. Összes térképét végül fia jelentette meg 1595-ben, majd a műveket Hondius vásárolta meg és 1606-ban más szerzőkkel kiegészítve, Mercator és saját neve alatt kiadta az atlaszt, mely már nem volt ugyan egységes, de kiadása üzleti sikert jelentett. A 10. kiadással egyidőben (1628-ban) megjelent a versenytárs, Blaeu atlasza. 1663-ban kiadásra került Blaeu 12 kötetes nagyatlasza. Általában véve ezek az atlaszok a legdíszesebbek. Blaeu nevéhez fűződik továbbá a falitérképek készítése.